Gyakran felmerülő kérdés, hogy hogyan kezeljük azokat a helyzeteket, amelyekben korlátozott erővel rendelkezünk, vagy amelyben a másik fél részéről úgy tűnik nincs érdeklődés a velünk való tárgyalásra. Emlékszem, amikor egy ügyfél arra kért tanácsoljak neki konkrét szavakat vagy szófordulatokat, melyekre az asztal másik oldaláról, tárgyalófele „igen”-t mondana bármilyen ajánlat esetén. A kérés egyenlő egy „Jedi” tárgyaló észjárásának megfelelő trükknek.
Sajnos az utolsó Jedi rég eltűnt, már ha valaha létezett, annak ellenére, hogy a közelmúlt népszámlálás adatai több Jedit, mint buddhistát mutattak az Egyesült Királyságban.
Egyik kollégám, Tom Feinson mostanában írt egy e-könyvet a tárgyalási erőviszonyokról és azok eredetéről (letölthető angolul innen).
Tom két szempontból foglalkozik az erőviszonyokkal, aszerint, hogy kemények vagy puhábbak.
Tipikusan kemény erőt képvisel a gazdasági erő. Ezt a két fél választási lehetőségei határozzák meg, az általuk alakított lehetőségek és felkínált ösztönzők vagy szankciók alkalmazásával. Mivel rendelkezik mindkét fél, melyet a másik vagy kedvelne, vagy inkább elkerülne? A puhább erő a kapcsolatról szól, bizalomról és a változáshoz köthető kockázatról.
Persze ennél azért többről szól a könyv, olvasd el!
Mi történik, ha az erőfölénnyel visszaélnek?
Engem, mint bármilyen normálisan gondolkodó embert, teljesen ledöbbentett a közelmúltban kiderült szexuális zaklatások hulláma, melyek a nagy horderejű hollywoodi Weinstein-ügy után kerültek lendületbe. Weinstein „seggfej” (Jennifer Lawrence szava ez nem az enyém), még nem ért büntetése legmélyére hatalmának erejével történt szörnyű visszaéléseiért, mellyel fiatal színésznők karrierjét segítette, vagy törte ketté. Anyagi csődje és nevének megsemmisülése csak a kezdet.
Nem hittem a fülemnek, amikor nemrég a Szíriában tevékenykedő önkéntesek gabonáért cserébe szexet kértek. Az ENSZ és egyéb segélyszervezetek kerültek célkeresztbe a „szexet gabonáért” botrányban, az állítólagos visszaélésekkel kapcsolatban, amiket nőkön és fiatal lányokon követtek el Szíria déli területein. Olyan vádakkal szembesültek, hogy segélycsomagjaikat éhes, háborútól sújtott, kétségbeesett családoknak szállító helyi férfiak az élelmiszerért cserébe szexet kértek.
Özvegyeket és elváltakat láttak olyan sebezhetőnek, akiknél még kevesebb erő volt a visszautasításra a segítségért cserébe. Az állítólagos visszaélésekről azt mondják már évekkel ezelőtt kezdődtek és azóta is, minden figyelmeztetés ellenére fennállnak.
A Brit Külügyminiszter, Boris Johnson (számtalan kifogásolható megnyilvánulással összehozható), hangsúlyozta, „Elkötelezettek vagyunk a zéró tolerancia jegyében. Nem támogatunk olyan szervezeteket, akik ilyen ügyekkel kapcsolatban gyanúba keverednek.” Ez a kinyilatkozás a Haitin történt prostitúciós botrány után került napvilágra, ami magával rántotta az Oxfarmot (brit nonprofit segélyszervezet) és más szexuális bántalmazásba keveredett segélyszervezetet.
A segélyszervezeteknek történő segélyek leállítása megoldás a problémára? Természetesen nem, csak együttérzést vált ki a keményen dolgozó többséggel, az Oxfarm alkalmazottakkal és támogatóikkal, akiket ez a kinyilatkoztatás megsemmisítően érint.
Meg kellene lepődnünk, hogy az emberiség olyan mélyre süllyed, hogy kihasználja világunk legelesettebb tagjait, akiknek leginkább szükségük lenne a segítségre? Talán nem. De természetesen nem hallgathatunk ezekről. Talán épp ez az, amivel a változást elindíthatjuk. Támogatnunk kell a jót, a rosszat pedig felfedni és beszélni róla.
Ez az a helyzet, amelyben az általunk képviselt közös erő segít jóvátenni ezt az egyenlőtlenséget.
Alan Smith – Scotwork UK, consultant, tutor írásának fordítása