Egy érdekes kifejezés, az „áthidalni a szakadékot” ragadta meg a figyelmemet. Az esetet, az ügyfél titoktartási szempontjainak figyelembevételével, névtelenül teszem közzé. Az egész történet lényege egy kifizetendő összeg körüli vita, egy biztosító szindikátus és egy üzlet tulajdonosa között miután az üzlet telephelye leégett. A tűzesettel kapcsolatban felmerült néhány tény, mely a biztosító gyanakvását felkeltette, noha azok a csalás tényét nem támasztották alá. A biztosító mégis vonakodott a követelés kiegyenlítésétől, melynek összege megközelítette a 10 millió eurót. Azt a taktikát alkalmazták, hogy végeérhetetlen késedelmet és indokolatlan részletekbe menő információk kérésének gyakorlatát alkalmazzák.
Végül egy találkozót hívtak össze. Mindkét oldalról neves jogászok és nemzetközileg elismert mediátorok képviseletében, akiknek az volt a feladatuk, hogy összehozzák a feleket és megtörjék a patthelyzetet.
A biztosító azzal kezdte, hogy nem tett ajánlatot, az üzlet tulajdonosa pedig a teljes összegre tartott igényt. Mindezt a felek közötti nézeteltérések okozta vita és kellemetlen verbális véleményváltoztatások követték, melyek időről időre egyoldalú engedményeket eredményeztek hol egyik, hol másik fél részéről. Néhány óra múlva a két fél közötti különbség lecsökkent 1,5 millió euróra.
A mediátor beszüntette a párbeszédet és nyugtázta, hogy a probléma megoldódott, de a felek tiltakoztak, hogy még fennáll a 1,5 millió eurós eltérés ténye.
A biztosítót képviselő jogászok felé fordulva ekkor a közvetítő megkérdezte, hogy mekkora költséget jelentene, ha most nem tudnának megállapodni és az eset a bíróság elé kerülne. A becsült összeg 800.000 euró volt. Ugyanezt a kérdést a másik fél számára is feltette, aki ezt 1.000.000 euróra becsülte. Nos, mondta a közvetítő, a különbség áthidalásának megoldatlansága és az abban a pillanatban történő megállapodás ténye többet eredményez, mint maga a vitatott különbség. Tehát, a logika azt diktálja, hogy állapodjunk meg most!
Bárcsak azt írhatnám most, hogy boldog megállapodás született. Valójában azonban, ekkor a biztosító szünetet kért, hogy egyeztessen távolmaradt leányvállalatával, aki a kockázatok egy részét vállalja, majd nem jöttek vissza.
Mi a tanulság? Először is az, hogy a mediátornak nem lett volna szabad elengednie a biztosító képviselőit a „nyitott ajtó technika” kipróbálása nélkül. Valami ilyesmi kérdés alkalmazásával, „Tételezzük fel, hogy megkapjátok a leányvállalat felhatalmazását a megállapodásra, akkor milyen összeg lenne a határ részetekről?” Másodszor a szünet kérésének ötlete nem minden esetben jó, mert a korábban megrekedt tárgyalások lendületét életben kell tartani. Végezetül a logikai megközelítés sokszor kényelmetlenül rátelepszik a tárgyalókra; az érzelmek pedig gyakran irányíthatják a viselkedést.
Stephen White írása - Scotwork UK, ügyvezető igazgató