Egyéni, nyílt tréningek
Nyílt (nyilvános) kurzusok

Magyarországon rendszeres tartunk Nyílt (nyilvános)
tréningeinket a Haladó Tárgyalásikészség-fejlesztő
és a Next Steps program keretében (hogy megtalálja
az irodánkat az Ön közelében, kattintson ide). Ez a program
abban az esetben ideális, ha egy vállalattól nem lehet 12 főt
ugyanazon a héten képezni, vagy ha a szervezet kipróbálná a
programot, mielőtt beillesztené azt a céges modulba.
Sok, a Nyílt kurzusainkon részt vevő hallgatónk élvezi a
lehetőségét, hogy olyan emberekkel dolgozhat együtt, akik más
háttérrel rendelkeznek, más munkát végeznek és más szervezettől
jöttek. A Nyílt kurzusainkra ugyanattól a szervezettől csak két főt
fogadunk, így biztosítva a résztvevők sokszínűségét.
A Haladó Tárgyalásikészség-fejlesztő Tréning esetén a Nyílt
tréningek általában hétfő este 6-kor kezdődnek és csütörtök délután
2-kor érnek véget, míg a Next Steps program esetén kedd reggel
8.30-tól csütörtök délután 5-ig tartanak. A 12
résztvevővel két Scotwork-tréner foglalkozik, ez pedig számos
lehetőséget biztosít a személyes visszajelzésre amellett, hogy a
hallgatók az idejük 80%-át gyakorlati tevékenységgel töltik.
Klikkeljen ide a Nyílt
dátumokért
Mit fog tanulni a Scotwork Haladó Tárgyalásikészség-fejlesztő
Tréningen?
A tanfolyam olyan ismeretekkel és készségekkel látja el a
hallgatókat, amelyek segítségével szakmailag, etikailag
megalapozottan és hozzáértő módon irányíthatnak összetett
tárgyalásokat és jobb üzleteket érjenek el olyan helyzetekben, ahol
fontosak a hosszú távú kapcsolatok. A képzés lehetővé teszi a
résztvevők számára, hogy:
- megértsék a valamennyi tárgyalás alapjául szolgáló
struktúrát,
- meghatározzák a megfelelő készségek használatát a
tárgyalások során,
- gyakorolják ezeket a készségeket egy konstruktív
tanulási környezetben,
- mérhető javulást hozzon a teljesítményükben.
Magyarországon a Haladó Tárgyalásikészség-fejlesztő Tréning díja
555 000 Ft + áfa.
Mit fog tanulni a Scotwork Next Steps programon?
A Next Steps kurzus alapos ismereteket nyújt a résztvevők számára
a tárgyalás stratégiai megközelítéséről a hosszú távú kereskedelmi,
üzleti kapcsolatok során. A tanfolyam csak azon hallgatók számára
elérhető, akik már részt vettek a Scotwork Haladó programon, és
azóta legalább 6 hónapos gyakorlatot szereztek a tanult
ismeretekből. A képzés lehetővé teszi a résztvevők számára,
hogy:
- megerősítsék és ráépítsenek a tárgyalási
készségeikre,
- megértsék és elsajátítsák az új eszközöket a
hatékonyabb felkészülésért,
- mérlegeljék a szélesebb körű stratégiai tárgyalás
képét,
- bemutatjuk a "P.O.D.E.L. diagnosztikát",
ezáltal elemezni tudják a tárgyalások előrehaladásának
folyamatát,
- megértsék a vevő és az eladó viselkedési szokásait
annak érdekében, hogy valóban a megfelelő tárgyalási stratégiát
alkalmazzák,
- fejlesszék az engedmények használatának
lehetőségeit,
- megismerjék a szokásos tárgyalási taktikákat,
- létrehozzák a saját "Next Steps modelljüket",
- személyre szabott visszajelzést kapjanak a tanfolyam
vezetőitől.
Magyarországon a Next Steps Tréning díja 555 000 Ft +
áfa.
Kattintson a Letöltés gombra a Brosúra oldalunkhoz.